Menü Bezárás

Yaesu FT-252 sávkiterjesztés és javítás

Történt egyszer vala réges régen, még HA5DNC „Tiltott Dániel Jáciens” kollégiumból való egyik kitiltása előtt nagyjából 3 órával, hogy Dani fegyelmi tárgyalása előtt feljött a kafuba chillelni és patkányos gyrosát (melyet szigorúan paradicsom és uborka nélkül kért) elfogyasztani.
Ezen tevékenysége közben összetalálkozott jómagammal, aki a karácsony környékén HA7HF-től ismeretlen állapotban kapott FT-252 kézirádiót próbálgattam éppen. Megjegyzem, ez igen érdekes kivitel, kevés gombbal, ámde enkóderrel ellátott szerkezet, a használatát meg kell szokni, de meglepően kézreáll.

A meglepően kézreálló rádió


A próbálgatás célja az eszköz megismerése volt – a használati utasítás alapján már sikerült beprogramoznom több frekvenciát, kezdtem megszokni a kicsikét, de legnagyobb bánatomra korlátozva volt az amatőrsávra, a belső frekvenciáinkat csak venni tudta.
Amint megmutattam DNC-nek, rögtön fel is tettem az ellenállhatatlan ajánlatot: „egy gyrosért kideríted, hogy lehet kiterjeszteni?”. Mivel hát amíg a föld kerek, mindig lesznek hackerek, és az sem véletlen, hogy a kerület összes kebabosa előre köszön Daninak, nem is tudott ellenállni ajánlatomnak.
Rögtön bemutattam neki amit eddig találtam – a bekapcsoláskor “V/M” lenyomásával talált első, dokumentált, illetve a “V/M” és “PTT” együttes lenyomásával előhozható második titkos menüt. Utóbbi valószínűleg egy másik modell firmware-éből maradhatott benne a rádióban, tényleges hasznát nem találtuk.

Ha nem megy szoftverből, akkor essünk neki a hardvernek – már kaptuk is széjjel a rádiót, és azonnal meg is találtuk a mikrovezérlő melletti jumpereket. Gondoltuk, tuti bitmaszk kódolásúak, szóval egyesével kezdtük el próbálgatni hogy melyik mit csinál, és bizony meg is lett 3. próbálkozásra a sávkiterjesztés – ha csak a felülről harmadik jumper van beforrasztva, akkor minden sávon működik a rádió.

A jumperek végső konfigurációja

Ezután a rádió már nem jelezte hangos pittyegéssel, hogy sávon kívül vagyok, ámde úgy tűnt, adni azért nem ad. Egy darabig nem értettük, de aztán rá kellett jönnünk, hogy sajnos sávon belül sem – úgy tűnik, vagy elromlott ez is, vagy eleve ilyen állapotban volt mikor megkaptam.

Kis méregetés után úgy tűnt, a PA-nak kinéző alkatrész van megmukkanva. Neki is mentünk a közben összejött kis csapattal, és négy ember három forrasztópákával együttesen leszedte a halott alkatrészt.

Csapatmunka három pákával

A következő lépés egy cserealkatrész beszerzése volt. Igen ám, de egyáltalán milyen állatfaj volt a hibás? Az Electronics Stack Exchange-hez fordultunk, ahol kaptunk pár tippet, de egyik sem volt biztos.

A cserélt PA mosfet

A cserealkatrész beszerzéséhez több mint egy évet kellett várni, de végre akart valaki a Digikey-től rendelni, így beszállva Sus Laci rendelésébe én is kaptam 1-1 db 2SK3476 és 2SK3075 tranzisztort. 2023.09.23.-án be ki is próbáltam – a 3075 azonnal elfüstölt, de a 3476-al kijött belőle az 5W, szinte koccan a mutató a skála végén.

A megjavított rádió hibái a viszonylag kis (<50%) hatásfok, a csak 2m-es sáv, a fülhallgató és programozó interfész hiánya. Pozitívum viszont, hogy nagyon is kézreálló, kényelmes a használata, és vízálló. Napi használatra maradok az FT-4X-nél vagy a firmware modolt UV-K5-nél, de ha kell plusz egy kézirádió, akkor biztos, hogy ez kerül majd elő a fiókból.

Vélemény, hozzászólás?