Bányász LászlóA klub nagyjából a 2015 eleje óta használ rövidhullámú rádiózásra egy T2FD típusú (Tilted Terminated Folded Dipole) Diamond WD330 antennát. A 25 méteres antenna a Schönherz kollégium tetején levő nagyjából 18 méter magas árbócról van (ahogyan a neve is sugallja) ferdén rögzítve.
A „folded dipole”, azaz hajlított dipólus arra utal, hogy az antenna egy hurkot formál, azonban míg a konvencionális esetben ez egy rövidre zárt hurkot jelent, a T2FD betáplálási pontjának túlsó oldalán egy ellenállás található – ezt jelöli a „terminated” kifejezés. A lezárás lényegében lerontja az antenna jósági tényezőjét, így az alapvetően keskenysávú huzal jellegű antenna egy szélessávon használható eszközzé válik. Az általunk használt típus 2 MHz-től 30 MHz-es tartományban működik. Ezen megoldás hátránya, hogy a hatásfoka is csökken, azaz a betáplált teljesítmény egy része disszipálódik a lezáráson, viszont cserébe egy antennával a rövidhullámú sáv jókora szeletét képesek vagyunk lefedni.
Körülbelül 2 évvel ezelőtt, a tetőn végzett javítási munkálatok során észrevettük, hogy a lezáró ellenállást megmozgatva valami zörög a dobozában. Az antennát akkor leengedtük, azonban úgy ítéltük meg, hogy a lezárás nem, vagy nehezen szétszedhető, és idő hiányában visszakerült a helyére. Tavaly azonban nem tudtunk rendesen rádiózni, az egész működési sávban rossz volt az állóhullámarány, és ezt nehezen tudtuk kihangolni – ezért az antennát most ősszel ismét leengedtük, az ellenállást pedig behoztuk szétszedésre.
A lezárást megvizsgálva megállapítottuk, hogy a két rugalmas végzáró elem ragasztóval van rögzítve, amely egy elég vékony szerszámmal (csavarhúzóval) elvágható, és a sapka eltávolítható. A doboz felnyitása után olyasmi fogadott minket, amire nem számítottunk: a kupak alján összegyűlt egy kisebb óntócsa, emellett néhány ellenállás ki is pottyant a dobozból. Mint kiderült, az antenna maximális teljesítménykorlátja 150 W, – melyet a lezáró ellenállás teljesítménye határoz meg – ennek ellenére viszonylag gyakran megesett, hogy a 800 W-os csöves végfokunkkal használtuk az antennát – ez tökéletesen megmagyarázza a történteket. Emellett a feltehetően PVC burkolaton barnás elszíneződéseket véltünk felfedezni, mely valószínűsíthetően a nagy hőterhelésnek köszönhető – még szerencse, hogy nem gyulladt ki.
A belső struktúra kivételekor még több kiforradt ellenállás esett ki. Az egész doboz névleges eredő ellenállása 1 kΩ. Ezt a tervezők úgy érték el, hogy egy háromszintű struktúrába 10-10 darab ellenállást párhuzamosan kötöttek. A színkód alapján 3,6 kΩ az egyes elemek értéke, ez eredőben 1080 Ω-ot ad ki. A 30 darab egyenként 5 W-os szénréteg ellenállás megmagyarázza a 150 W-os teljesítménykorlátot.
A kiesett ellenállásokat megmérve kiderült, hogy az ellenállások még jók, csupán 250°C környékére felmelegedve, az ónt megolvasztva maguktól kipotyogtak. Nehézkes munka árán, de végül sikerült kiforrasztani az összes ellenállást a helyéről, illetve eltávolítani a felesleges ónt. Mivel szinteket összekötő rézlapoknak nagy a hőkapacitása, ezért egy kézi „zsebsárkány” segítségével ezeket előmelegítve sokkal gyorsabban lehetett dolgozni.
Az ellenállásokat végigmérve a 30 darabból 28 a névleges érték körül mozgott, azonban volt két darab – melyeken a színkód nem stimmelt – ami 5,4 kΩ körüli értéket mutatott. A fehéres színgyűrűk alapján ez az érték sehogy se jött volna ki, illetve a többi ellenállást megvizsgálva arra jutottunk, hogy ezt a kettőt extrém hőhatás érte, és az elégethette a festéket. Nem mellesleg találtunk olyan egyedet, amely éppen a két színezeti állapot között „ragadt”. Viszont érdekes, hogy ezek az ellenállások, ha 3,6 kΩ-osak voltak, „szabályosan” 5,4 kΩ-ra „romlottak” el.
Az eredeti koncepció az volt, hogy lecseréljük az összes ellenállást, azonban a megfelelő alkatrészek beszerzése belátható időn belül nehéznek és költségesnek bizonyult. Könnyen elérhető és olcsó huzal kivitelűeket nem tudtunk használni, mivel már a rövidhullámú rádiós frekvenciákon is számottevő parazita induktivitással rendelkeznek, és ekkor az antennában egy nem kívánt reaktáns elemként viselkedne az egész. Ezért az eredeti ellenállások felhasználásával raktam össze a lezárást, a két darab 5,4 kΩ-os pedig két rétegen lett szétosztva. Kiszámolva az eredő ellenállás mintegy 2%-al növekedett meg csak, a gyakorlatban mérve a legtöbb pedig inkább 3,4 mintsem 3,6 kΩ volt, tehát a „névleges” értékhez így még közelebb is kerültünk.
Az újjáépített lezárás eredő ellenállása az összeszerelés előtt még a biztonság kedvéért le lett ellenőrizve. Ezek után a szintenként elhelyezkedő rézlemezekről kiálló füleket vissza kellett annyira hajlítani, hogy a csőben kissé szoruljon az egész felépítmény. A záró gumisapkák szilikonos ragasztóval kerültek rögzítésre, majd az üvegszálas, terhelést átvenni hivatott kötőelem visszaszerelésével zárult a folyamat, és ezzel készen állt az antennával való házasításra, mely pár nap múlva meg is történt.
Megkönnyebbülten lélegeztünk fel, amikor a NanoVNA-nk segítségével bemértük az antennát, és 80 méteren hangolás nélkül nagyjából 1,5 körüli állóhullámarányt láttunk – ez jelentős javulás a korábbi állapothoz képest. Gyors próbaként az FTDX 1200-as rádiónk beépített hangolójával ezt 1,1 környékére le tudtuk vinni, amely kevesebb, mint 1%-os reflektált teljesítményt jelent.
Azóta nagyobb teszten is átesett az antenna – a 2023. január 21-22-én megrendezett HA-DX versenyen 86 sikeres összeköttetést létesítettünk, 100 W-os kimenő teljesítménnyel.
Hosszútávú tervként felmerült az ellenállás lecserélése egy nagyobb teljesítményűre, ezáltal megnövelve a betáplálható maximális teljesítményt – feltéve ha az antenna bemenetén található balun transzformátor bírja. Mondjuk az eddigi használat során az ellenállás adta meg magát, de nem kizárt, hogy a balunban is kárt lehet tenni, ha nem vagyunk óvatosak.